Helmet (US) - 30 X 30 X 30 Tour
Minden helyszín
^
Minden stílus
szept.
24
kedd
19:00

Helmet (US) - 30 X 30 X 30 Tour

A Helmet idén lesz 30 éves, ennek apropójából pedig Page Hamilton és bandája úgy döntöttek egy 30 állomásos európai, majd egy 30 megállós amerikai turnéval ünnepelnek, mindenhol egy 30 számos szettel. A bűvös 30-as buliból természetesen a frontember egyik kedvenc városa, Budapest sem maradhat ki, úgyhogy találkozzunk szeptember 24-én a Dürer Kertben.

Helmet (US) - 30 X 30 X 30 Tour
A Lángoló Gitárok, a New Beat és a Dürer Kert bemutatja:
 
Helmet (US) - 30 X 30 X 30 Tour
 
A kerek évfordulóra a zenekar sorra veszi teljes diszkográfiáját: a nyolc, kritikusok által is méltatott stúdió album dalai közül pont úgy lesznek számok, mint a ritkaságszámba menő régi EP-k és single-k közül, de néhány feldolgozás is előkerülhet. A Helmet úgy döntött, minden állomáson csak maguknak szeretnék a figyelmet, így előzenekar nélkül állnak színpadra.
 

 

Page Hamilton így nyilatkozott: „azt a napot tartom a Helmet kezdetének, amikor John, Peter és én meghallgattuk Henryt. 1989-et írtunk, azt hiszem május volt. Mindennél jobban szeretem játszani ezt a zenét a jelenlegi társaimmal, Kyle-al, Dannel és Dave-vel. Azért, hogy megünnepeljük, hogy 30 éve írunk dalokat és turnézunk, úgy döntöttünk 30 dalt fogunk eljátszani, 30 európai városban és további 30 amerikaiban. Reméljük mindannyiótokkal találkozunk”.
 
 
 

A csapat legutóbb tavaly nyáron tette tiszteletét nálunk a Dead To The World lemezével, most azonban a teljes eddigi életműből kapunk majd az arcunkba szeptember 24-én, a Dürer Kertben.

szept.
24
kedd
19:00
Helmet (US) - 30 X 30 X 30 Tour
2019 szeptember 24. 19:00
Jegyár
Elővételben 5.900 Ft
Normál ár 6.500 Ft
Jegyvásárlás
Közeli programok:
jún.
16
kedd
18:30
August Burns Red (US), Motionless In White (US), Bury Tomorrow (UK)
August Burns Red (US), Motionless In White (US), Bury Tomorrow (UK)

Az August Burns Red legutóbb a Contellations lemezét elevenítette fel nálunk, a telt házas koncert után pedig a pennsylvaniai csapat úgy döntött, nyáron visszatér még egy kis aprításra. Az August Burns Red legutóbbi lemeze a 2018-as Phantom Anthem, melyről az Invisible Enemy Grammy-jelölést is kapott a Legjobb Metál Előadás kategóriában és karácsony előtt nem sokkal megjelentették a lemez akusztikus verzióját is.

NagyteremRockMetalHardcore
Jegyár
Elővételben 7.500 Ft
Jegyinformáció
jún.
16
kedd
19:30
Elmarad! - Pelican (US), Inter Arma (US)
Jegyár
Early bird 3.500 Ft
Elővételben 4.500 Ft
Normál ár 5.500 Ft
Jegyinformáció