Arcosok Klubja

arcosok_klubja.jpg
#Rock#Alternatív

🌟Eljött az ideje, hogy az Arcosok Klubja megszervezze az első önálló koncertjét, nem kisebb helyen, mint a Dürer Kert kistermében.🌟
‼️Több szempontból is különleges alkalom ez, ugyanis ez az utolsó budapesti koncert az albumbemutató előtt. Itt premierel majd több új dal is, amit legközelebb csak a megjelenést követően tudtok meghallgatni. Az est végén bejelentjük a nagylemez megjelenési dátumát, és az albumbemutató helyszínét is!
Felfoghatjuk úgy is, hogyha itt leszel, részese vagy a második lemezünknek, hiszen a jegyárat az albumra fogjuk fordítani.‼️

🔎Az Arcosok Klubja🔎
2022-ben alakult rock zenekar. Bár első Budapesti koncertjük csak 2024-ben került megrendezésre azóta több mint 60 koncertet adtak, többek között felléptek a Campus Fesztiválon, a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN), a Petőfi Rádió- és TV-ben, 2025-ben ők nyitották a szlovákiai Gombaszög nagyszínpadát, a Dürer Kert nagytermében a Duckshell előtt pedig teltháznak nyitottak. A zenekar bátran ötvözi a stílusokat, legyen az alter, ska, metal, gypsy rock&roll, vagy éppen a keleti zene világa. Ez a széles látószög adja a dalok egyedi hangulatát. Első nagylemezüket Vastag Gábor producerrel rögzítették a Sounday Studióban majd 2024 végén az Akvárium Klubban be is mutatták azt. Fellépéseiken rengeteg energia szabadul fel, saját hangjukat hallatják a zajban, ezzel helyet vésve maguknak és gondolataiknak egyre zsúfoltabb világunkban.

❓Vendég:HAMAROSAN❓

🎟️JEGYSTART🎟️
➡️01.13.│18:00⬅️

  • Kisterem
  • 2026. február 20.

Hasonló események