#Metál
A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a beforgatott Aréna helyett a teljes Aréna a metalcore banda és rajongói rendelkezésére áll majd, akikre így már alig több, mint félévet kell csak várnunk.
A Bring Me The Horizon első hazai headline koncertje pont a Dürer Kert régi nagytermében volt, most pedig a Dürer Kert és a Live Nation szervezésében első Aréna koncertjükre készülnek Budapesten! A zenekar eredetileg 2022-ben érkezett volna, majd a Covid-járvány miatt tolni kényszerültek a turnét, jövő augusztusban pedig az USA-ban és Kanadában koncerteznek, ezért kapott most ismét új dátumot a budapesti fellépésük is. A metalcore isteneinek is többször kikiáltott banda másfél évtizedes fennállása alatt többször szerepelt a brit sikerlistákon, négy Kerrang! díjjal büszkélkedhetnek – köztük kettő a Legjobb Brit Bandának és egy, a Legjobb Koncertzenekarnak járó elismerés –, kétszer jelölték őket Grammy-díjra és számaik világszerte felkapottak a rock rádiókban is. A zenekar év elején jelentette meg Post Human: Survival Horror c. középlemezét, mely a tervek szerint a Post Humanre hallgató sorozat első darabja. Erről az anyagról emelték ki nemrég a DiE4u-t, mely a mérgező rögeszmékről szól és egy meglehetősen erős klipet is kapott.
Ahhoz, hogy végre élőben hallhassuk a zenekar horror show-ját végre már nem is kell olyan sokat várni: találkozzunk június 1-jén az Arénában, ahol a férj és feleség által alapított, kanadai heavy metál banda, a Spiritbox kíséri őket.Bring Me The Horizon (US), Spiritbox (CAN) - Budapest Aréna

Hasonló események

Any Given Day (DE)
Nagyterem- #Metál

Death To All (US) - Symbolic Healing set
Nagyterem- #Metál

EYEHATEGOD (US), Igor, Havária, Jack
Kisterem- #Stoner / Sludge / Doom
- #Metál
ElmaradUADA (US), guests: Rivers Ablaze, Exodikon
Kisterem- #Metál

Of Mice & Men (US), guest: Vended (US)
Nagyterem- #Rock
- #Metál

KING 810 (US)
Kisterem- #Metál

ALLT (SWE), guests: AVRALIZE (DE), BITE DOWN (SWE)
Nagyterem- #Metál

L1NKN P4RK (The Linkin Park Experience)
Kisterem- #Metál
- #Rock
- #Alternative

Erdling (DE), support: Johnny Tupolev (DE)
Kisterem- #Metál

Monolit Festival
Teljes ház- #Metál
- #Experimental
- #Alternative
- #Rock
- #Stoner / Sludge / Doom

Don Broco (UK), support: SNAYX (UK)
Nagyterem- #Metál

Broken By The Scream (JP)
Kisterem- #Metál
- #Pop

I Killed The Prom Queen (AUS), guest: Bridge to Solace
Nagyterem- #Metál
- #Hardcore
- #Punk

Alpha Wolf (AUS), Psycho-Frame (US), Fox Lake (US), Diamond Construct (AUS)
Nagyterem- #Metál

NO FACE NO CASE (CZ) | PERFECT SKY (A) | STILL COLD
Kisterem- #Metál

Havok (US), Blood Red Throne (NO), Xonor (CH), Eradikated (SWE)
Kisterem- #Metál

Periphery (US), special guests: Within Destruction (SI)
Nagyterem- #Metál

BAEST (DM)
Kisterem- #Metál

Protest The Hero (CAN) / special guest: Karmanjakah (SWE)
Nagyterem- #Metál
- #Post-Hardcore

HEAVY//HITTER (US)
Kisterem- #Metál

Scene Queen (US), special guest: The Hara (UK)
Nagyterem- #Alternative
- #Metál

Syberia (CAT) plus special guest
Kisterem- #Metál

PANZERFAUST (CAN)
Kisterem- #Metál

PENNHURST - ŐRIZETLENÜL 5 - Szülinapi koncert || SOLIDITY || LUMEN
Kisterem- #Metál

BPBW 2027 │ Budapest Beer Week
Teljes ház- #Kultúra-Életmód
- #Punk
- #Rock
- #Metál

AURALEAK 6 | vendég: ACID EMPIRE, SEPTIMA
Kisterem- #Metál

Krallice (USA)
Kisterem- #Metál