#Rock#Alternative
Az év egyetlen F.O. System koncertje a Dürer Kertben
A ’90-es évek legendás underground zenekara, az F.O. System fennállása során csupán egyetlen lemezt adott ki, ennek ellenére a rajongás irántuk töretlen, az elmúlt években pedig szerencsére, noha csak évente egyszer, de összeállnak egy-egy nagyszabású koncertre. Az idei F.O. System-jelenés november 9-én lesz a Dürer Kertben.
Az F.O. System úgy vált a hazai alternatív zenei szcéna mai napig jelentős hatással bíró zenekarává, hogy 20 évig szinte teljesen csendben voltak. A zenekart 1986-ban Mátyás Attila gitáros, énekes és Jerabek Csaba, basszusgitáros alapította. A banda a dark-wave irányzat első hazai képviselőjének számított, erőteljes, kissé sötét, pszichedelikus hangulatú zenéjük és látomásszerű dalszövegeik pedig a rendszerváltást megelőző korhangulat lenyomatai voltak. A csapat hamar kinőtte a kezdeteket jelentő Fekete Lyukat és egyre többfele és egyre nagyobb helyszíneken léptek fel határon innen és túl, köztük zenéltek a New Model Army-val és Christian Death-el is. 1991-ben azonban az F.O. System elbúcsúzott rajongóitól, akik viszont azóta sem feledték a bandát.
Az ő kívánságukra állt össze a zenekar először egy koncert erejéig a Petőfi Csarnokban 2006-ban és azóta is a csapat évről-évre egy-egy F.O. System jelenéssel örvendezteti meg a közönséget. Tavaly ráadásul 33 év után egy új dalt is kiadtak Mire vársz? címen, így a kultikus számok mellett már ezt is énekelhették a rajongók. És végre eljön az idei nagy F.O. System összejövetel ideje is, november 9-én a Dürer Kertben.TELTHÁZ! - F.O. System

Hasonló események

Mammoth (US) - The End Tour with special guests: Florence Black (UK)
Nagyterem- #Rock
TeltházThe Sisters Of Mercy (UK)
Nagyterem- #Rock
- #Post-Punk

BPBW 2027 │ Budapest Beer Week
Teljes ház- #Kultúra-Életmód
- #Punk
- #Rock
- #Metál

Splean (RUS)
Nagyterem- #Rock

MÖRK - You Are Free To Choose - 10 Years Anniversary
Nagyterem- #Alternative
- #Psychedelic
- #Jazz

Wednesday 13 (US), guests: The Birthday Massacre (CAN), Killus (ESP)
Nagyterem- #Rock

HŰVÖS - HOLTPONT | Lemezbemutató koncert
Nagyterem- #Alternative
- #Rock

GALAXISOK - Focipályák 10
Nagyterem- #Alternative

Bohemian Betyars POGO BULI, vendég: Várhegyutca
Nagyterem- #World music
- #Folk
- #Alternative
- #Punk

The Doors Alive (UK)
Nagyterem- #Rock

B. Nagy Réka, vendég: m.a.n.s.
Kisterem- #Rock

Macskapogó, Hárs Barna, Zuhanó Hónapok
Kisterem- #Alternative
- #Pop
- #Punk

• FORR A DALOM • Blank Verse x hipnózia x HéBa
Kisterem- #Alternative
- #Folk
- #Indie

Platon10: For Her + Atoms újrajátszó koncert, guest: The Roving Chess Club
Nagyterem- #Alternative
- #Rock
- #Post-Rock
- #Indie

Republika × Factory Reset × Heavenhike
Kisterem- #Rock
- #Indie
- #Alternative

Varacskos Diszkó EP bemutató X Kvaterka, support: Membrán
Kisterem- #Alternative
- #Rock
- #Indie

Máklikőr, vendég: Corneus
Nagyterem- #Alternative

Laibach (SI)
Nagyterem- #Alternative
- #Experimental
- #Rock
- #Elektronikus

Nazareth (UK)
Nagyterem- #Rock

H-BLOCKX (DE)
Nagyterem- #Rock

BLUSTER HALLOWEEN
Kisterem- #Alternative

BIN-JIP
Kisterem- #Alternative

Vágtázó Halottkémek, guests: Sturle Dagsland (NOR), Psycho Mutants, Itinera
Nagyterem- #Folk
- #Rock
- #Metál

GRUNGE MARATON 💥 Nirvana, Alice in Chains, Pearl Jam, Soundgarden tribute 💥
Nagyterem- #Rock
- #Alternative

ék, vendég: Milokey
Kisterem- #Alternative
- #Rock

CARI, guests: Foxriver, BAD SYSTEM
Kisterem- #Alternative
- #Pop

Csalogány
Kisterem- #Alternative
- #Experimental

Héra Barnabás | kis szoba X Dürer Kert
Fotelbár- #Alternative

V. Gitár Ünnep
Nagyterem- #Rock

DUPLA // Kispál és a Borz
Nagyterem- #Alternative
- #Rock

DUPLA // Kispál és a Borz
Nagyterem- #Alternative
- #Rock

Machine Mouse, Mátyás Attila Band
Kisterem- #Rock