Válogatásalbummal és nagyszabású európai turnéval ünnepli 20 éves jubileumát a The Subways.
A zenekar When I’m With You című válogatásalbuma idén október 17-én jelenik meg, a jubileumi The Subways For Eternity turné pedig december 3-án éri el Budapestet és a Dürer Kertet.
A The Subways 2005-ben robbant be a köztudatba az aranylemezig jutó Young For Eternity című debütáló albumával, amely egy csapásra elindította őket a nemzetközi siker felé. A popkulturális és minden egyéb értelemben ikonikus Rock & Roll Queen révén – amely azóta is állandó szereplője a rock rádiók műsorának és a streaming listáknak, immár több mint 100 milliós lejátszással – a zenekar gyorsan a műfaj egyik meghatározó szereplőjévé vált. Azóta több mint 1050 koncertet adtak világszerte, de a történet még korántsem ért véget.
Húsz évvel később, immár öt albummal a hátuk mögött, a The Subways a When I’m With You válogatáslemezzel ünnepli meg jubileumát, amin korábbi kislemezeik és slágereik mellett két új dal is helyet kap. A lemez megjelenésével párhuzamosan nagyszabású brit és európai turnéra indulnak.
The Subways (UK)

#Rock
Hasonló események

TILOS MARATON 2026
Kert- #Alternative
- #Elektronikus
- #Experimental
- #World music
- #Hip-Hop
- #Indie
- #Jazz
- #Kultúra-Életmód
- #Pop
- #Psychedelic
- #Rock

Disco Express - UtolShow
Nagyterem- #Rock

Mammoth (US) - The End Tour with special guests: Florence Black (UK)
Nagyterem- #Rock

The Sisters Of Mercy (UK)
Nagyterem- #Rock
- #Post-Punk

Starbenders (US)
Kisterem- #Rock

Of Mice & Men (US), guest: Vended (US)
Nagyterem- #Rock
- #Metál

L1NKN P4RK (The Linkin Park Experience)
Kisterem- #Metál
- #Rock
- #Alternative

Monolit Festival
Teljes ház- #Metál
- #Experimental
- #Alternative
- #Rock
- #Stoner / Sludge / Doom

Phil Campbell’s Bastard Sons (UK)
Kisterem- #Rock

DÜRER 18: Prosectura // vendég: Nem Mind1
Kert- #Punk
- #Rock

TILOS PARTY NAP @ TILOS MARATON 2026 - TŐLED FÜGG
Teljes ház- #Alternative
- #Elektronikus
- #Experimental
- #World music
- #Rock

BPBW 2027 │ Budapest Beer Week
Teljes ház- #Kultúra-Életmód
- #Punk
- #Rock
- #Metál

Splean (RUS)
Nagyterem- #Rock

EKLEKTIK NAP @ TILOS MARATON 2026 - TŐLED FÜGG
Teljes ház- #Alternative
- #Experimental
- #Post-Rock
- #Rock
- #Elektronikus
- #Jazz